Budakalász

A környezettel, a szép kerttel kapcsolatos írások

Katona Andi írása
Budakalász, 2008. december

Tisztelt Lakótársaim!

A komposztálás előnyeiről

 

komp1Kertgondozás során hamar szembesülnünk kellett a nagy mennyiségű kerti hulladékok felhalmozódásával, azok tárolásával illetve kidobásával. Gondolok itt a fűnyíráskor keletkezett lenyírt fűhalmokra, a gazoláskor lecsipkedett, kitépkedett gyomokra, a metszéskor felhalmozódott ágakra illetve ősszel az összeszedett falevelekre.
kom2

Ezeket többen összegyűjtik egy helyre és elégetik őket. Ezzel a megoldással mi is próbálkoztunk, azonban többször ütköztünk akadályba: bizonyos napokon lehet csak égetni és mivel ez hétköznapra esik, munkából hazaérve ez nagyon ritkán valósult csak meg. Esős vagy nyirkos idő esetén szintén meghiúsultak a próbálkozásaink.
Mivel eleinte csupán csak a tárolást szerettük volna megoldani olyan formában, hogy valahol egy helyen, esztétikus módon tároljuk a kerti hulladékot, innen jött a nagy ötlet, hogy készítsünk egy komposztálót, így nemcsak tároljuk, hanem egyben hasznosítjuk is a kerti hulladékokat.

A komposztálás tehát egy olyan természetes folyamat, amely során a szerves (növényi eredetű anyagok) biológiai lebomlását segítjük elő. A keletkezett komposzt pedig fontos tápanyagot tartalmaz a növények számára.  A komposztálás egy kétkomponensű környezetkímélő folyamat, amely során egyrészt kevesebb hulladékot termelünk, másrészt nagyban javíthatunk talajunk állagán mindenféle vegyi anyag bevetése nélkül, amikor azt visszajuttatjuk a földbe.

kom3
Megtermelt hulladékmennyiség csökkentése: manapság már elvárható egy környezettudatos kerttulajdonostól, hogy próbálja csökkenteni a maga és környezete számára megtermelt hulladékok mennyiségét. Ha ebbe a folyamatba háztartási hulladékot is be lehet vonni, akkor sokkal nagyobb mértékben csökkenthetjük kukánk tartalmát.            

A komposztálóba a következő anyagokat dobálhatjuk:

  • KERTBŐL: levágott fű, kerti gyomok, falevél, aprított ágak, gallyak, elszáradt növények, lehullott gyümölcsök.
  • HÁZTARTÁSBÓL:  zöldség- és gyümölcshulladékok, kávé- és teazacc, hervadt virág, virágföld.
  • TILOS a komposztálóba tenni: elemet, akkumulátort, le nem bomló anyagokból készült tárgyakat (fém, műanyag, üveg, cserép), festéket, olajat.
  • Az ételmaradékok (hús, csont) ugyan lebomlanak, de a kóbor állatok házunkhoz szoktatása elkerülése végett ezeket ne dobáljuk a komposztálónkba.

    kom4
    kom5

 

 

 

 

 

 

Talajjavítás komposzttal: amennyiben komposztot használunk talajjavításra, úgy természetes tápanyagot juttatunk vissza a talajba. Ezáltal javul a talaj szerkezete, nő a talaj termékenysége.
A gyűjtéshez tehát alakítsunk ki egy komposztálót. Ehhez nem szükséges drágán vennünk az üzletekben árult komposztáló edényeket, hanem magunk is kialakíthatunk, készíthetünk házilag komposztálót. Kis fantáziával könnyen, kevés anyagból megépíthető házi komposztálónk, amely nagy segítség lehet hosszú távra a szerves hulladékaink gyűjtésében és újrahasznosításában.

Katona Andi a Szegély utcából

 

Felhasznált képek forrása:
1. kép = www.flickr.com by sonylunafamilia
2. kép = www.flickr.com by baskets of stinky pajamas
3. kép = www.flickr.com by mybloodyself
4. kép = www.flickr.com by looseends
5. kép = www.flickr.com by amber in norfolk


 



© Copyright 2008, http://www.budakalaszszepkert.hu All Rights Reserved.

Kapcsolat: budakalasz@budakalaszszepkert.hu